Adatbázisok
Online

Domokosné Szalai Zsuzsanna

Balatoni képeslapok gyűjteménye a Somogy Megyei Levéltárban (adatbázis).

Bevezetés

FONYÓD-FÜRDŐ, Fürdő sátrak. Képes levelezőlap, 1918. Divald és Monostory, Budapest kiadása.

Feldolgozásunkban levéltárunk XV 35. Képeslapok és levelezőlapok gyűjteményének 350 db-ból álló balatoni képeslap gyűjteményét mutatjuk be. A bevezetésben rövid áttekintést adunk a képes levelezőlapok történetéről.

Képes levelezőlapok

A képeslap elődjének tekinthetjük azokat a levelezőlapokat, melyeknek címzésoldalán megtaláljuk az ország címerét, vagy hazafias illusztrációkat. Ilyenek voltak az első osztrák és magyar levelezőlapok. Művészi tehetséggel – vagy csak lelkesedéssel – megáldott levélírók már az első levelezőlapokat rajzaikkal díszítették.

Egyes kutatók szerint Ludolf Parisus göttingeni teológus hallgató érdeme a zsáner levelezőlapok létrejötte. A különleges rajztehetséggel megáldott fiatalember üdvözlőképeket rajzolt a levelezőlapok hátoldalára. Amikor pénzre volt szüksége, áruba bocsátotta ötletét a Lange kiadónak. 1871-ben már megrendelésre készítette szerencsét kívánó lapjait.[1]

Azt, hogy ki volt az első képeslap szülőatyja, nehéz lenne meghatározni. A kutatók véleménye is megoszlik, van aki porosz, mások francia vagy szerb kiadóknak tulajdonítják a képeslap forgalmazását. August Schwartz porosz könyvkereskedő, a francia-porosz háború idején, 1870. július 16-án – a német mozgósítás napján – a postai levelezőlap címzési oldalára a háborús állapotra utaló képet[2] nyomtatott. 1870-ben a porosz hadsereg által körülzárt Párizsban is megszületett az első illusztrált képeslap. (1870. szeptember 30-án léggömbbel 4 kg levelezőlapot juttattak ki a szabad francia területekre a körülzárt Párizsból.) Leon Besnardeau, 1870 novemberében, a német-francia háború idején, - a postai levelezőlapok hiánya miatt – kartonlapokat kezdett el árusítani a katonáknak, akik rajzaikkal illusztrálták küldeményüket. Erre felfigyelve, hazafias témájú rajzokat rendelt egy festőtől, majd azokat a lapok címzési oldalára nyomtatta.[3]

Az angol posta 1870. október 1-jén adta ki első levelezőlapját, rányomtatott bélyeggel. A lap szövegoldalára később reklámképeket rajzoltak.

Petar Manojlovics, szerb földmérő tiszt, 1870 végén, a Zmaj (Sárkány) c. irodalmi folyóirat vezetőinek megrendelésére megtervezte első képeslapját. A képeslap címzési oldalára – az újságot szimbolizáló – repülő sárkányt rajzolt.[4]

1872-ben Franz Rorich nürnbergi rézmetsző készített először tájképet ábrázoló képeslapot.

Az 1878-as párizsi postakongresszus a képes levelezőlapot hivatalos postai küldeménynek ismerte el. A posta eleinte sok akadályt gördített a képes levelezőlap útjába, előírta méreteit, feliratát, súlyát, de a közvélemény nyomására elfogadta postai küldeménynek.[5]

1885-ben engedélyezték a képes levelezőlapok magánkiadását az Osztrák-Magyar Monarchiában.

Az 1890-es években jelennek meg a „mozaik” lapok, ahol egy település legfontosabb és legszebb épületeit igyekeztek megjeleníteni a kiadók.

1900. augusztus 9-én rendelet szabályozta, hogy belföldi forgalomban, valamint a magyar-német, magyar-osztrák csereforgalomban a levelezőlapok hátsó lapjára képek vagy más dísztárgyak ragaszthatók.

Magyarországon a képeslapkiadás 1896-ban, a millennium évében kezdődött. Előtte főleg német és osztrák kiadók látták el képeslapokkal az országot. Ezt megelőzően két alkalmi levelezőlap jelent meg. A Magyar Királyi Posta adta ki. Az egyik „Emlék az 1891. évi délmagyarországi ipari- és mezőgazdasági kiállításról Temesvárott”, a másik „Üdvözlet Kis-Czellről. A király ittlétekor, 1895”. felirattal jelent meg.

1896-ban, a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódva 32 lapból álló képeslap-sorozatot jelentetett meg a posta.[6] Az illusztrált levelezőlapok egy része a Városligetben megrendezett ezredéves kiállítás anyagát örökítette meg; másrészük budapesti látképeket, történelmi jeleneteket és az ország egyes tájait ábrázolta; két levelezőlapot pedig Horvátország és Szlavónia számára adtak ki. A levelezőlapok képeit a kor ismert festői, illusztrátorai készítették: Cserna Károly festő, Dörre Tivadar a Vasárnapi Újság illusztrátora, Kimnach László festő és Vágó Pál festő. A sorozatot a budapesti Morelli nyomda, Posner és fia, valamint a Pesti Könyvnyomda Rt. készítette. A lapok címzési oldalára került a kiadás évét jelölő „96”-os szám; a magyar korona; nyomtatott bélyeg, valamint a felirat: „Magyar Királyi Posta Levelező-Lap”.[7]

1896-ban több magánkiadó is jelentetett meg millenniumi képeslapokat a kiállításról. Külföldi kiadók is több sorozatot adtak ki e témában.

Magyarországon a képeslapok gyűjtése 1897-ben indult meg. Az ezredéves kiállításra kiadott 32 lapos sorozat lapjait többnyire a kiállításra érkező külföldiek vásárolták meg. Ezt követően terjedtek el hazánkban a képeslapok, és voltak, akik már gyűjtötték. A 19. század végén képeslapgyűjtő egyesületek alakultak, s e témával foglalkozó folyóiratok is megjelentek. Az első hazai egyesület, a Hungária, 1899-ben alakult meg. Az egyesület elnöke – székesfehérvári – Klökner József volt. Ugyanekkor jelent meg a „Képes Levelező Lap” c. folyóirat, szintén Székesfehérváron, szerkesztője Klökner József volt. Tatán, Engländer József kiadásában, 1899-ben megjelent a „Látóképes Levelezőlapok” első száma. 1901-ben a lap beolvadt, az akkor alakult „Magyar Képes Levelező-lap”-ba, melynek szerkesztője ifj. Horváth Géza volt. 1899. május 1-jén jelent meg Székesfehérváron a „Levelezőlap-Gyűjtő” első száma. Az újvidéki Herger Tihamér lapja, a „Levelezőlap” 1901-ben jelent meg.[8]

Változást hoztak a képeslapok formájában az 1904-1905-ös évek. Az addigi úgynevezett „osztatlan” formát felváltotta az „osztott” forma. A címzésoldalt egy függőleges vonallal kettéválasztották. Jobb oldalára a címzés, valamint a bélyeg, bal oldalára a közlendő került. Előtte a képes levelezőlapok hátoldalát csak a címzésre és a bélyeg elhelyezésére lehetett használni. A másik „képes” oldalon a fennmaradó helyre, - a századfordulón megnőtt az illusztrációk mérete, majdnem az egész oldalt betöltötte – vagy a képre írtak, vagy csak egyszerűen aláírták, ugyanis ekkor már a gyártók a kép alá különböző üdvözleteket (pl. Üdvözlet a Balatonról’) nyomtattak. A képeslapok hátoldalának osztottsága, avagy „nem” osztottsága a postabélyegzést nélkülöző lapok kormeghatározásában segítségünkre lehet. Magyarországon 1905-ben már osztott képeslapok készültek, 1906-tól már külföldre is lehetett ilyen üdvözlő lapokat küldeni.

A levelezőlapok kiadásával és forgalmazásával a könyvkiadók, nyomdák, fotóműhelyek és papírüzletek tulajdonosai foglalkoztak. Magyarországon elsőként kell említenünk a Divald családot. Divald Károly fényképész 1865-ben állította fel Eperjesen az első magyar fototípiai műintézetet. 1890-ben Budapestre helyezte műhelyét, fia, Divald Lajos Eperjesen üzemeltetett egy képeslapgyártó műintézetet. Az 1900. évi budapesti nemzetközi képeslevelezőlap-kiállításon már számos magyar kiadó és gyártó képviseltette magát. (Divald Károly, Divald Lajos, Károlyi György, Herger Ágoston, stb.) A kisebb vidéki nyomdák, könyv- és dohányárusok többnyire csak a saját településüket ábrázoló lapokat forgalmazták. A két világháború közti időszakban néhány budapesti gyártó az egész országra kiterjesztette fennhatóságát. Ilyenek voltak, pl.: Monostory György, Karinger, Weinstock, Barasits János, Gárdony és Fenyvesi Képes levelezőlap-kiadó vállalat, és a Vasúti levelezőlap árusítás. A második világháború után a Magyar Központi Híradó Rt. Fényképsokszorosító üzeme készített képeslapokat a magánkiadók és nyomdák mellett. Az 1948-as államosításkor a magán kiadás megszűnt. Az állami képeslapkiadás a Művészeti Alkotások, valamint a Képzőművészeti Alap Képcsarnokai Vállalat 5. sz. fiókjának a feladata lett.[9]

A képes levelezőlapok népszerűségét, olcsósága, változatossága, újszerűsége nagyon gyorsan közkedveltté tette. A századfordulón[10] képeslapgyűjtési mozgalom indult. A 19. század végére kiépülő vasútvonalak nagy lendületet adtak a közlekedésnek, az utazásnak. A polgári átalakulás lehetővé tette a kispolgári és a középrétegnek, az ország-világ megismerését. A magára valamit is adó középosztálybeliek számára szinte kötelező volt az évenkénti nyaralás, üdülés egy-egy nevezetes fürdőhelyen. A gazdagabbak külföldre is eljutottak. Útjaikról, nyaralásukról rokonaiknak, ismerőseiknek szívesen küldtek képeslapokat, jelezve, hogy gondolnak rájuk. Ezekből a lapokból az otthonmaradtak pontosan tájékozódhattak arról, hogy a feladó merre jár, a rajta lévő képen, sokszor még a szálláshelyük ablakát is megjelölték. Az úgynevezett „Látóképes levelező-lapok” erősen reklámozták a helyi érdekességeket, látványosságokat, történelmi nevezetességeket. „Házhoz ment” a reklám.

Az alkalmazott technikák is segítenek a képeslapok datálásában. A 19. század végén a képeslapok, különböző illusztrációk és fényképek alapján készültek. A rajzok sokszorosítását litográfiai (kőnyomtatás) eljárással oldották meg. A fénynyomással[11] készült képeslapokat hazánkban Divald Károly vezette be. Fénynyomásnál a fotolitográfia,[12] fototípia,[13] és a heliotípia[14] alkalmazása volt a leggyakoribb eljárás. Rézmetszet alapján ritkán készült képeslap. Ferenc József uralkodásának 60. évfordulójára – 1908-ban – adtak ki ilyen postai lapot. (Koloman Moser rézmetszete alapján készült, szecessziós). A fénynyomással készült képeslapok színes nyomatok készítésére is alkalmasak volt. (Színenként külön nyomólemezről nyomtatták.) Az 1920-as években a fénynyomást felváltotta a fényképlevonat. Ezek a képeslapok fekete-fehér színben készültek, színezésük kézzel történt. A képeslapok előállításában nagy előretörést jelentett az ofszetnyomtatás. Ennél a síknyomási, többnyire színes eljárásnál, a közbeiktatott gumihengerről kerül a papírra a nyomás. Napjaink színes képeslapjait is ezzel az eljárással készítik.

Képeslapok a Balatonról

A Balatonban, még a reformkorban is meglehetősen ritkán fürödtek. Ez eleinte kimondottan különcködésnek számított. Az első fürdőházat Balatonfüreden 1822-ben építették a partra, ami négy év múlva leégett. Nagy feltűnést keltett, a kor jeles sportembere, Wesselényi Miklós báró, amikor 1834-ben átúszta a Balatont. A négy kilométeres távot Balatonfüred és Tihany között tette meg.[15]

A Balaton „védelmében”, valamint a benne rejlő lehetőségeket felismerve, már 1897-től sorra alakultak a fürdőegyesületek. A déli parton elsőként, 1897-ben a Boglári Fürdőegyesület fogalmazta meg alapszabályát.[16]

A helyi egyesületeknek nagy szerepük volt a strandok kiépítésében, a fürdőkultúra színvonalának emelésében (fürdőkabinok építése, partrendezés, stb.) A helyi és az országos összefogás eredményesnek bizonyult, a fürdővendégek a tengerparti nyaralás helyett kezdték előnyben részesíteni a Balaton „selymes” vizét.

A Balaton déli partján lévő fürdőhelyek megközelítését nagymértékben elősegítette a „déli vasút” átadása.[17] A Sió-zsilip megépítésével (1863) lehetővé vált a Balaton vízszintjének szabályozása, ami a fürdőzés elengedhetetlen része. Siófokot 1893-ban fürdőhelynek nyilvánították. 1904. augusztus 11-én Siófokon megalakult a Balatoni Szövetség[18].

A szövetség célja: „1. Balaton-kultusz terjesztése, 2. balatoni fürdők közös érdekeinek a megóvása, 3. a parti vagyonosodás előmozdítása, 4. a parti élet fejlesztése.”[19] Továbbá célul tűzte ki a tehetősebb nyaralók „visszacsábítását” a tengerparti fürdőhelyektől a balatoni fürdőkhöz. Felszólították a települések vezetőit, elöljáróságait, magánembereket, hogy lépjenek be a szövetségbe.

Képes levelezőlapokon reklámozták a balatoni fürdőhelyeket. Egyik, 1910-ben kiadott, Balatonföldvárt „reklámozó” képes levelezőlap hátoldalán az alábbiak olvashatók:

„Kiadja a Balatoni Szövetség Bpest, VII. Kerepesi út 38. Alakult: 1904-ben. Uj vonatokat, közutakat eszközölt ki. B.Földváron első ellátó csarnokát szervezte 1905-ben. Vonatszaporítást, olcsóbb menetjegyeket, körtelefont szerzett: második ellátó csarnokát Almádiban fölállította 1906-ban. Évi tagdíj 5 korona.”

A képeslapok egy idő után történelmi dokumentummá válnak, mesélnek az elmúlt időkről. A 100 évvel ezelőtt megörökített városképek fontos adatokkal szolgálnak az épületek, utcák, terek küllemében időközben bekövetkezett változásokról. Betekintést nyerünk az akkor élt emberek öltözködési szokásairól. „eltűnt” épületekről, üzletekről, utcákról kapunk információt.

A balatoni képeslapokról tájékozódhatunk az adott korban szokásos fürdőruha-viseletről; a napfürdőzési szokásokról; hajózásról; fürdőépületekről; szórakozó helyekről. Ezeken a lapokon megjelennek a Balatoni Szövetség Balatont népszerűsítő reklámfeliratai:

„Nyaraljunk a Balatonon!”