Első világháború

Az első világháború veszteséglistái, katonai összeírások, a centenáriumi év kiállításai

Keress az első világháború anyagában!

Első világháború

A huszadik század első nagy háborúja – minden korábbi értékrendet, civilizációs normát, politikai és hatalmi berendezkedést felülírva, átalakítva – soha nem látott változásokat eredményezett a fejekben és a lelkekben egyaránt. A világháborút követően nem lehetett már semmit sem onnan folytatni, ahogyan az korábban – esetleg évszázadok óta – fennállt. Az elhúzódó háborús évek, majd a nyomában járó forradalmak embert próbáló feladat elé állították a lövészárkok katonáit és a hátország nélkülözőit egyaránt.

A háború újat hozott a hadviselés formájában is, a modern haditechnika, az új típusú fegyverek megjelenése a világtörténelemben először az emberélet tömeges pusztulását eredményezte. Európának és a világnak a szomorú következmények között szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy az éveken át tartó konfliktus sokmilliónyi elesett és sebesült katonát, sok százezer hadifoglyot, özvegyet és árván maradt gyermeket hagyott hátra maga után. A magyarság történelmében ez a háború talán sokkal több fájdalmat hozott, mint bármilyen más korábbi konfliktus. A Monarchia és a Történelmi Magyarország széthullása, majd a proletárdiktatúra és a román megszállás hosszú évtizedeken át begyógyíthatatlan sebeket ejtett a magyarság emlékezetében.

A centenáriumi évek alatt számos kiadvány készült, változatos programok, kiállítások, konferenciák, vetélkedők valósultak meg. E gyűjtemény a kutatómunka eredményeképpen keletkezett anyagokat, gyűjteményeket, adatbázisokat tartalmazza.

Adatbázis

A Magyar Katona Áldozatvállalása

Az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalosan kiadott mintegy 700 darab füzetformátumú veszteséglistában tette közzé az I. világhá

Adatbázis

Az első világháború veszteségi adatbázisa

A több mint 200 ezer adatsort magában foglaló adatbázis a Magyar Nemzeti Levéltárban és Budapest Főváros Levéltárában őrzött

Adatbázis

Katonaállítási lajstromok gyűjteménye

Az állandó hadsereg felállításához, illetve kiegészítéséhez készült személyi nyilvántartás, mely elsősorban 1756 és 1918 között keletkezett iratokat tartalmaz. A lajstromok nyelve korszaktól, helyszíntől függően latin, német, mag

Adatbázis

Veszprémi első világháborús hadigondozási adatbázis

Az adatbázis az MNL Veszprém Megyei Levéltárának őrizetében lévő, Veszprém város, valamint a közigazgatásilag hozzá tartozó Kádárta és Gyulafirátót települések irataiban található első világháborús vonatkozású hadigondozási alapi

Emlékművek

Adattárak

* ? " - \
magyar* szórészletet helyettesít, pl.: magyarok, magyaroknak, magyarság sz?n egy betűt helyettesít, pl.: szent, szán, színben "magyar" csak a pontos kifejezésre keres pl. magyarok-ra nem -alma kihagyja azokat a találatokat, amelyben az alma szó megtalálható Részletes keresési útmutató