Adatbázisok
Online

A Debreceni Klinikáknak minden hónapban jelentést kellett küldenie a Belügyminisztériumnak azokról a kitelepítettekről, illetve telepesekről, akiket valamelyik intézetükben ápoltak, vagy szülni vitték be oda. Ezekből az – 1952 és 1953 között keletkezett – jelentésekből készítettek adatbázist az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának munkatársai.

A jelentések a klinikákon kezeltek neve mellett általában tartalmazzák az életkorukat vagy a születési idejüket, valamint a kitelepítésük helyét, azonban ezeket az adatokat nem minden esetben tüntették fel. A kezelések helyszíneit, vagyis a klinikákat – adatvédelmi okokból – nem vittük fel az adatbázisba, és ugyanezen okokból az iratok digitális másolatát sem mellékeltük. Az orvosok, hogy segítsenek a telepesek helyzetén (ne keljen egyből visszamenniük az embertelen körülmények közé), olykor-olykor különböző ál indokokkal ide-oda helyezték a „betegeket” az egyes klinikák között. Debrecenbe többségében Hajdú-Bihar megyéből érkeztek kezelésre vagy szülni (engedéllyel és rendőri kísérettel), de gyakran küldtek be betegeket [Jász-Nagykun-]Szolnok megyéből, és alkalmanként még Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár[-Bereg] megyéből is.

A jelentésekben megkülönböztetnek telepeseket és kitelepítetteket. A telepesek a Hortobágyon 1950 és 1953 között létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott kényszermunkatáborokban élő családok voltak. A gyakran csak hortobágyi táboroknak nevezett tizenkét kényszermunkatábor a hagyományos értelemben vett Hortobágynál jóval nagyobb területen, a Nagykunság északi részétől (a Tiszabő–Karcag–Püspökladány vonaltól) a Hajdúság észak-nyugati csücskéig (a Polgár–Hajdúnánás–Tiszavasvári háromszögig) terjedő síkon, Hajdú-Bihar megye nyugati és [Jász-Nagykun-]Szolnok megye északkeleti részein helyezkedett el. Hajdú-Bihar megyében Árkus, Borsóstanya, Borzas-Mihályhalma, Ebes, Elep, Kónya, Lenintanya és Tedej táborai működtek; míg a Szolnok megyei táborokhoz Tiszaszentimre − Kilences tanya majd Erzsébetmajor, Kócspuszta, Lászlómajor és Kormópuszta tartoztak. A kitelepítettek az eredeti lakhelyüktől távol eső településeken magánházakba, azok tulajdonosai mellé beköltöztetve élték mindennapjaikat; az adott helységen belül szabadon mozoghattak, nem álltak folyamatos rendőri őrizet alatt és bejelentéssel rövid időre elhagyhatták lakóhelyüket.