Adatbázisok
Online

A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára állományában található meg az elepi kitelepítettek névsorát tartalmazó nyilvántartó könyv, amely a Somogy Megyei Levéltárból került Debrecenbe 2010. augusztusában. A regiszteres füzet keletkezésének, vezetésének körülményeiről sajnos nem állnak rendelkezésünkre adat. A nyilvántartás tartalmazza a kitelepített személyek nevét, érkezésüknek időpontját, a születési évüket és a szállásukként szolgáló tanya vagy épület megnevezését. A családok – valószínűleg érkezésük sorrendjében – kaptak egy sorszámot is (a kimutatásban 329 család található). A megjegyzés rovatban található (gyakran dátummal együtt), ha valakit elbocsájtottak, áthelyeztek, eltávozott, visszajött vagy meghalt.

A kényszermunkatáborokba az elhurcolás országosan 1950. június 23-án kezdődött, és több lépcsőben folytatódott. 1950 és 1953 között mintegy 10 000 ártatlan embert (családostól) hurcoltak el a Hortobágyon létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott táborokba. A gyakran csak hortobágyi táboroknak nevezett tizenkét kényszermunkatábor a hagyományos értelemben vett Hortobágynál jóval nagyobb területen, a Nagykunság északi részétől (a Tiszabő–Karcag–Püspökladány vonaltól) a Hajdúság észak-nyugati csücskéig (a Polgár–Hajdúnánás–Tiszavasvári háromszögig) terjedő síkon, Hajdú-Bihar megye nyugati és [Jász-Nagykun-]Szolnok megye északkeleti részein helyezkedett el. Hajdú-Bihar megyében Árkus, Borsóstanya, Borzas-Mihályhalma, Ebes, Elep, Kónya, Lenintanya és Tedej táborai működtek; míg a Szolnok megyei táborokhoz Tiszaszentimre − Kilences tanya majd Erzsébetmajor, Kócspuszta, Lászlómajor és Kormópuszta tartoztak. (Bővebben lásd: http://www.hortobagyideportaltak.hu/taborok_main.htm)

Az elepi tábor 1951 májusától 1953 októberének végéig működött a Hortobágyi Állami Gazdaság egyik egységeként a Keleti-főcsatorna szomszédságában. A gazdaság központja a 33-as út és a Nádudvarra vezető út kereszteződésében ma is álló épület.