Az adatbázis a HM HIM Hadtörténelmi Levéltára I. világháborús kitüntetések mutatócéduláihoz készült, név alapján kereshető jegyzéket, illetve az iratok digitális másolatát tartalmazza.
Az utóbbi években az I. világháborús veszteségi iratok mellett egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a világháborús, hősi cselekedetekért adományozott, úgynevezett hadi kitüntetési javaslatok iránt is. A legénységi állomány esetében többnyire a kitüntetési javaslat az egyetlen fennmaradt dokumentum a világháborús szolgálatról, hiszen – s ez az érdeklődő közönség számára is egyre szélesebb körben ismert – az I. világháború során katonai szolgálatot teljesített magyarországi katonák anyakönyvi lapjai megsemmisültek. A fennmaradt kitüntetési javaslatok azonban szerencsés esetekben a hősi cselekedetek leírásán kívül a fontosabb személyi (születési év és hely) és katonai alapadatokat (sorozási év, rendfokozat, beosztás, harctéri szolgálat kezdete) is közlik.
A világháború kitörését követő hetekben világossá vált, hogy az egyre szaporodó javaslatok elhelyezése, dokumentálása idővel a hadsereg közvetlen adminisztrációjában kezelhetetlenné válik. Ezért a Hadsereg-főparancsnokság már 1914. augusztus 20-án arról rendelkezett, hogy a főparancsnokság szervezetében működő kitüntetési osztály az elintézett, pontosabban a haderő Rendeleti Közlönyeiben már kihirdetett kitüntetések dokumentumait a bécsi Hadilevéltár őrizetébe helyezze. A háború kezdetén a kitüntetések adományozásának a joga kizárólag az uralkodót illette. Azonban a növekvő számú kitüntetési aktákkal már a közismerten teherbíró, de mégiscsak aggkorú uralkodó nehezen tudott megbirkózni. A megoldást az 1914. augusztus 8-án megjelent uralkodói rendelet hozta meg, mely szerint az Arany Vitézségi Érem elbírálása a Hadsereg-főparancsnokság, az Ezüst Vitézségi Érem I. és II. osztályaira vonatkozó kitüntetési javaslatok végső elbírásának joga pedig a hadsereg-parancsnokságokhoz került. Az 1915-től adományozható Bronz Vitézségi Érem elbírálási joga a kezdetektől a hadtestparancsnokságok kezében volt. Az 1916. október 1-jén kelt legfelsőbb elhatározás azonban lehetővé tette, hogy a Bronz Vitézségi Érem adományozási joga a hadosztály- és hajóosztályparancsnokságokhoz kerüljön. Később a gyorsabb ügyintézés reményében az elbírálási jogkörök ismét változtak. Eztán az Arany Vitézségi Érem adományozásáról a Hadsereg-főparancsnokság mellett a magasabb seregparancsnokságok is dönthettek. Az Ezüst Vitézségi Érmek elbírálása eggyel alacsonyabb szintre, a hadosztály-parancsnokságokhoz, illetve a hadosztály-parancsnokságokkal azonos jogkörrel bíró parancsnokságokhoz, például az erődparancsnokságokhoz vagy a katonai kormányzóságok parancsnokságaihoz került. A Bronz Vitézségi Éremről pedig a csapatparancsnokságok, például a dandárparancsnokságok mondhatták ki a végső szót.
A világháború során a magyar állampolgárságú katonák kitüntetési javaslatai is alapvetően a bécsi Hadilevéltárba kerültek, mivel a m. kir. honvédség önálló levéltárat nem tarthatott fenn. 1915 őszén azonban sikerült elérni, hogy a Honvédelmi Minisztérium 1/a. osztályán belül megalakulhasson egy levéltári csoport, ahol a honvédség harctéri iratai mellett a kitüntetési javaslatok java részéről is másolatot készítettek. Ezt követően a honvédség tiszti állományának kitüntetési javaslatai a minisztérium 2., legénységi állományának kitüntetési javaslatai a minisztérium, alapvetően legénységi személyi ügyekkel foglalkozó 3. osztályára kerültek, ahol a Honvédségi Közlönybe történő közzétételüket készítették elő. Végül a javaslatokat a bécsi Hadilevéltárba szállították. 1918-tól a Honvédelmi Minisztérium az őrizetében lévő javaslatok nagy részét már nem küldte tovább Bécsbe. E javaslatok a lemásolt anyagokkal együtt a Monarchia összeomlását követően az 1918 novemberében felállított budapesti Hadilevéltárba kerültek. Ma a Hadtörténelmi Levéltár a kitüntetési javaslatokat 2 állagra osztva, tiszti és legénységi kitüntetési javaslatok bontásban, a VII., Gyűjtemények elnevezésű fondfőcsoportjában őrzi. A legénységi állag a zászlósi, tiszthelyettesi és az altiszti állomány javaslatait is magában foglalja. A 178 doboznyi tiszti kitüntetési javaslat mintegy 49.000 db dokumentumot jelent. A legénységre vonatkozó állag 367 dobozában 525.000 javaslat található. Az 1920-as években a kitüntetési dokumentumokhoz, lehetővé téve az iratanyagban történő keresést név szerint rendezett mutatókartonokat készítettek. A szándékunk szerint folyamatosan bővülő adatbázis jelenleg mintegy 440.575 ezer legénységi, - „Sze” betűkkel kezdődő vezetéknévig bezárólag - digitalizált mutatókartont, illetve a hozzájuk készült, név alapján kereshető jegyzéket tartalmazza. A jegyzékben a név mellett feltüntettük a kitüntetett katona születési és sorozási évét. Amennyiben ezek az adatok ismeretlenek, megadtuk a szolgálatteljesítés helyeként feltüntetett csapattestet. A javasolt kitüntetés megnevezése pedig a mutatókartonokon található.
A név szerint betűrendben készült, excel xlsx formátumban rögzített jegyzékben a név mellett feltüntettük a kitüntetett katona születési és sorozási évét. Amennyiben ezek az adatok ismeretlenek, megadtuk a szolgálatteljesítés helyeként feltüntetett csapattestet.
Rövidítésjegyzék
Kitüntetések
O Legénységi Arany Vitézségi Érem
O1 Ezüst Vitézségi Érem I. osztálya
O2 Ezüst Vitézségi Érem II. osztálya
OB Bronz Vitézségi Érem
Kor.aék Koronás Arany Érdemkereszt
Aék. Arany Érdemkereszt
Eék. Ezüst Érdemkereszt
Kor. vék. Koronás Vas Érdemkereszt
Vék. Vas Érdemkereszt
Rendfokozatok, fegyvernemi rövidítések
árk. árkász
címz. címzetes
gyal. gyalogos
honv. honvéd
husz. huszár
npf. népfelkelő
őrm. őrmester
őrv. őrvezető
szkv. szakaszvezető