Nógrád megyei pártvezetők életrajzai

A segédlet leírására vonatkozó adatok

Adatbázisunk célja, hogy az 1945–1989 közötti időszakban a pártapparátusban felbukkanó, a megyei, illetve helyi döntésekben meghatározó szerepet játszó státuszokat elfoglaló személyek életútjáról alapvető adatokat összegyűjtsünk, és adatbázisként kezelve, közreadjuk. A feldolgozott státuszok megyei szinten: titkárok (első, másod, harmad), osztályvezetők (MKP-nál reszortfelelősök), valamint a főelőadók, akik besorolása a későbbi osztályvezető-helyetteseknek felelt meg. Járási-városi szinten: titkárok (első, másod), a reszortfelelősök, később előadói, illetve osztályvezetői elnevezéssel, és az instruktorok. Általánosságban megállapítható, hogy a felsorolt státuszokban jelentős volt a fluktuáció. Az anyag összeállítása során egységes káderanyagot nem tudtunk használni, így egy-egy személyről az információkat több forrásból kellett összegyűjteni. Mivel a státuszokba való kinevezések joga formailag a testületeknél volt, ezért a testületi ülések (választmány, pártbizottság, végrehajtó bizottság) anyagát kellett feldolgozni. Mivel ez a státusz–személy párosításon túl csak az 1960-as évek végétől adott bővebb információt, szükséges volt  a Káderosztály (MDP), illetve a Párt- és Tömegszervezetek Osztálya, valamint a Közigazgatási és Adminisztratív Osztály (MSZMP) iratanyaga is. Ezt egészíti ki a mikrofilmen meglévő személyi anyagok köre. Hasznosak voltak – elsősorban egy-egy személy megítélésében, vagy az apparátusban saját helyének kijelölésében – a visszaemlékezésekből és a kérelmekhez (elsősorban rendkívüli nyugdíjemelés) csatolt iratokból meríthető információk. Az archontológia elkészítése során a Nógrád Megyei Levéltár XXXV. fondfőcsoportjának szinte valamennyi fondja áttekintésre került, a személyek adatai e széles körből kerültek kiválogatásra. Az adatbázisban szereplő személyek száma: 592 fő. Természetesen az összeállításhoz felhasználtuk az egyéb, elsősorban könyvészeti és sajtóforrásokban elérhető adatokat is.

Az egyes személyekről feltöltött, kereshető adatok:
– név,
– születési hely és idő,
– halálozási hely és idő,
–  anyja neve,
– apja neve (ha találtunk rá utalást, akkor az eredeti foglalkozását is közöljük),
– iskolai végzettség,
– szakképzettség,
– pártiskolai végzettség,
– párttagság,
– munkásmozgalmi múlt,
– pártapparátusi beosztások,
– párttestületi tagságok,
– párttisztségek (nem függetlenített),
– egyéb munkahely és beosztás,
– szakszervezeti, más szervezeti tagság,
– kitüntetések,
– egyéb, az előző kategóriákba nem illő fontos információk.

A segédlet kiadására vagy terjesztésére vonatkozó információk

- Internet
http://digitalisleveltar.nogradarchiv.hu/NMLFiler/ARCsearch.jsp
Kereséskor az oldal alján lévő "Találatok száma" mezőben célszerű az "első 500" lehetőséget választani.

- Belső hálózat

A segédlet digitalizált változatának elkészítéséről szóló információk

Nincs kitöltve.

A leírás elkészítésénél felhasznált szabályok, szabványok, konvenciók és protokollok felsorolására

EAD

Törzsszám
Országkód
HU
Rekordok száma
592

Iratanyag típusa Politikai pártok (MKP, MDP, MSZMP) iratai

A segédlet jellege Archontológia

Azonosító 177

Intézménykód MNL NML

Általános megjegyzések MSSql, NMLInfo adatkarbantartó, operációs rendszer:MS Windows. Internetes szolgáltatás: Tomcat

A segédlet lezárt vagy folyamatosan bővülő Folyamatosan bővülő

Verzióval kapcsolatos információk

Létrehozásában közreműködők Sebestyén Kálmán

Létrehozásáért felelős személy MNL NML
Sebestyén Kálmán

A segédlet kódolásáról szolgáltat információkat, ideértve a kódolásért felelős személy(ek) és intézmény(ek) nevét, a kódolás időpontját és körülményeit

A segédlet módosításai és változtatásai

A módosítások rövid összefoglalása

Az egyes változások során végrehajtott módosítások listája

Rekordok pontos száma 592

Összes törzsszámNML XXXV. fondfőcsoport anyaga

* ? " - \
magyar* szórészletet helyettesít, pl.: magyarok, magyaroknak, magyarság sz?n egy betűt helyettesít, pl.: szent, szán, színben "magyar" csak a pontos kifejezésre keres pl. magyarok-ra nem -alma kihagyja azokat a találatokat, amelyben az alma szó megtalálható Részletes keresési útmutató