Adatbázisok
Online

Az adatbázis Szatmár vármegye 1829 és 1848. március 29. közötti nemesi közgyűlési jegyzőkönyveiben található, a tisztújító-, rendes- és kisgyűléseken, valamint a törvényszékeken résztvevő, választott és kinevezett, központi és járási tisztségviselők, alkalmazottak, illetve a táblabírók, becsületbelinek vagy tiszteletbelinek nevezett tisztséget betöltők neveit tartalmazza.

Egy-egy tisztség betöltésének kezdete a tisztújító gyűléstől számít, nem az első, bármilyen típusú gyűlésen való megjelenéstől. Ha valaki két restauráció között megvált hivatalától, annak pontos dátumát az adattár nem tartalmazza, csak az utolsó, gyűlésen való jelenlétének időpontját.

A középszintű közigazgatást és igazságszolgáltatást ellátó vármegyék élén a király által kinevezett főispánok vagy főispáni helytartók álltak. Szatmár megyében ezt a tisztséget mintegy másfél évszázadon át – kisebb megszakításokkal – a legnagyobb birtokkal rendelkező, legbefolyásosabb család tagjaiként, a Károlyiak töltötték be. 1803-ban Károlyi József fiatalon, 35 éves korában elhunyt, gyermekei pedig kiskorúak voltak, ezért a megye élére I. Ferenc báró Vécsey Miklóst nevezte ki, 1829-től pedig fia, ifj. Vécsey Miklós követte 1832-ig – az apjához hasonlóan – főispáni helytartóként, 1845-ig pedig főispánként. A király 1845-ben Földváry Gábort nevezte ki adminisztrátorrá, aki azonban nem lépett hivatalba. 1846-tól ezt a tisztséget Szerdahelyi Pál töltötte be.

Bár hivatalosan a vármegyék irányítói a főispánok voltak, ténylegesen a megyei nemesség közül választott vagy a főispán által kinevezett tisztségviselők és alkalmazottak intézték a közigazgatási feladatokat és bíráskodtak a sedrián, valamint az alispáni és szolgabírói hatáskörbe tartozó ügyekben. Az 1723. évi 56. törvénycikk értelmében háromévente kellett megújítani a megyei tisztikart. Ezt azonban nem mindig tartották be. A ferenci abszolutizmus idején Szatmár megyében az utolsó restauráció 1823 szeptemberében volt. A rendi alkotmányosság helyreállása után 1829 júliusában rendezték az első tisztújítást, majd 1832 novemberében, 1837 júniusában, 1840 novemberében és 1846 októberében. A felsorolásból látszik, hogy több esetben is figyelmen kívül hagyták a törvény által előírt háromévenkénti tisztújítást. Az adatbázisban a reformkori Szatmár megye gyűlésein jelenlévő tisztségviselők, táblabírók, az egyházak képviselői, illetve Szatmárnémeti és Nagybánya szabad királyi város, valamint Felsőbánya szabadalmas bányaváros követei szerepelnek. A jelenlévők feltüntetése nem mindig teljeskörű. Az 1840-es évektől a jegyzők gyakran jelezték ezt, amikor a felsorolást azzal zárták, hogy „s több táblabírák, esküdtek, jegyzők”. Ezek a hiányosságok azonban nem zavarják egy-egy személy karrierútjának a vizsgálatát vagy a jelenléti gyakoriság alapján a legbefolyásosabb családok körének megállapítását.
A megye közigazgatási beosztása is változott a vizsgált időszakban. Fényes Elek 1847-ben megjelent Magyarország leírása c. művében azt közölte, hogy Szatmár megye területén 2 szabad királyi város, egy szabadalmas bányaváros, 16 mezőváros és 243 falu volt. A megye fennhatósága alatt álló 259 település négy főszolgabírói járáshoz, azon belül három, majd az 1841. december 6-i közgyűlésen hozott határozat nyomán járásonként négy-négy kerülethez tartozott. A mezei rendőrségről szóló 1840. évi 9. törvénycikk rendelkezései miatt vált szükségessé a negyedik szolgabírói hivatal rendszeresítése. Ezután a rendek többször is a Helytartótanácshoz fordultak egy negyedik rendes esküdti állás létrehozásáért. Kérésüket azzal indokolták, hogy az új szolgabírók nemcsak mezei rendőrök, hanem kerületükben „teljes működési körrel és hatósággal bírnak”, és esküdt nélkül nem tudják ellátni feladataikat. A helytartótanácsi engedély megérkezéséig a főispán által kinevezett becsületbeli esküdteket rendeltek az új, harmadik alszolgabírók mellé. Az 1846. októberi tisztújításon – bízva kérésük mielőbbi kedvező elbírálásában – megválasztották a negyedik esküdteket is, akiknek a 100 pengő forintos évdíját nem a házi, hanem a nemesi pénztárból fizették. Az 1846. október 17-i rendkívüli közgyűlésen elfogadták a járásonkénti négy kerülethez tartozó községek beosztását, amit a következő tisztújító közgyűlésen a 3121. számú bejegyzésben rögzítettek is.
Kölcsey Ferenc halála után (1838. augusztus 24.) a főispán Szerdahelyi Pált, korábbi első főügyészt nevezte ki főjegyzővé. Ettől kezdve csak egy tiszti főügyész tevékenykedett, viszont az alügyészek számát kettőről háromra emelték az 1840. novemberi tisztújításon.
Az országgyűlési követté választott távollévő megyei tisztségviselők munkáját a rangban utánuk következő vette át, de a hiány pótlására alkalmaztak helyettes vagy tiszteletbeli tisztségviselőket is.