Adatbázisok
Online

A Magyar Királyság történetének legelső, az egész országra kiterjedő összeírása 1715-ben készült el. Egyedül az 1696. évi dikális összeírás vethető össze ezzel, de mivel az a frissen visszafoglalt országról készült, az összeírás teljessége igencsak kétséges. Az 1715. évi összeírás a Rákóczi szabadságharc leverését követően az ország új, modern alapokra való helyezésének egyik kezdete volt.

A hely- és családtörténészek számára alapvető forrás. Az összeírás családfőnként tünteti fel a legfontosabb jövedelmeket. A kutatást az összeírás teljes digitális képanyaga segíti.

A Rákóczi szabadságharc leverésével a szatmári békét követően az ország átszervezését megindító országgyűlések sorát a már korábban összehívott, de különböző akadályok miatt többször megszakadt és 1712-ben újra összehívott országgyűlés nyitja meg. Ezen az országgyűlésen a reformok egész sorát alkotják, közöttük megszervezik a „Commissio Systematica” nevű bizottságot, amelynek feladata többek között az új helyzetben az állami szükségletek fedezésére szolgáló források megnyitása, az adórendszernek, – amely ellen az országgyűléseken és a nádori konkurzusokon igazságtalan behajtása miatt állandóan panaszkodtak a rendek – új alapokra való helyezése volt. Az adó behajtásának a módja ebben a korszakban az volt, hogy az uralkodó az országgyűléssel bizonyos nagyságú összeget megszavaztatott, amit azután általában a nádori konkurzusokon külön bizottság osztott fel az egyes vármegyék, kerületek és törvényhatósági jogú városok között a már korábban foganatosított és állandóan javított összeírásokban szereplő portaszámok arányában. A vármegyék, a kerületek és a városok állandóan tiltakoztak a részükre megállapított portaszám ellen. Az uralkodó az országgyűlés tartama alatt több alkalommal hívta fel a rendeket arra, hogy segítsenek az adórendszer igazságosabbá tételén, dolgozzanak ki olyan szabályzatot, amelynek alapján az adóköteleseket és vagyonukat országszerte egyenlő, azaz ugyanazon elvek szerint írják össze, hogy az adó arányosan osztassék szét. A munka megkönnyítése céljából tervezetet is küldött a rendeknek. A rendek úgy tervezték, hogy a kiváltságosak és a zsidóság kivételével az egész ország lakosságát vagyoni viszonyaival együtt kell összeírni, hogy a nádor ennek alapján állapíthassa meg, hogy hány porta után adóznak az egyes törvényhatóságok. Az uralkodó és a rendek közti hosszas tárgyalások után alkotta meg az országgyűlés az 1715. évi 57. tc.-et, amely csak röviden foglalkozik az összeírással, a kivitelezés módjára nem tér ki és az országgyűlés által kidolgozott módozat sem került be a törvénykönyvbe. Az összeírási utasítás értelmében össze kell írni minden szabad királyi várost, minden kiváltságos és nem kiváltságos mezővárost, minden községet, lakott helyet és puszta falut, megjelölve az elpusztulás idejét. Az egyes községeknél össze kell írni a jobbágyok, zsellérek, taksás nemesek, szabadosok és más ebbe a kategóriába tartozó egyéneket. Az egyes személyeknél fel kell tüntetni a szántóföld nagyságát pozsonyi köblök mértékében, egybefogva az őszi és tavaszi vetések területét, valamint az esetleges ugart is. Meg kell jelölni tehát a fordulók számát és nagyságát is. A rétek nagyságát kaszások mértékében kell megadni, fel kell tüntetni a széna minőségét és meg kell említeni az esetleges áradások következtében keletkezett károkat, valamint a szabad legeltetési viszonyokat is. A szőlőknél fel kell venni a jegyzékbe minden kilenced, tized vagy hegyvám fizetésére köteles nemesi vagy jobbágy szőlőt, nagyságát egy kapásnyi terület mértékével adva meg. Az erdőket akár makkoltatásra, akár tűzifának, akár ipari célra használják is fel, szintén össze kell írni. Fel kell venni a jegyzékbe a nem nemesek kezén levő minden malmot, akár lisztet őrölnek rajta, akár fűrész- vagy zuzómalom, megadva az évi jövedelmet. A szomszéd községek által bírt szántókat, réteket, erdőket és szőlőket szintén össze kell írni. Az egyes személyekre vonatkozó adatok után következik minden egyes községnél a községre vonatkozó általános megjegyzések rovata: hány forduló van és miért van annyi a községben, ki kell térni a szántóföldek fekvésére, termékenységére, a bor minőségére, a szállítási, közlekedési és értékesítési lehetőségekre. Fel kell tüntetni továbbá azt, hogy tapasztaltak-e a bevallások eszközlése körül hamisságot, vajon nem hagyták-e abba a jobbágyok a jobbágyföldek művelését, hogy helyette nemesi földön gazdálkodjanak. A szabad királyi és bányavárosokban nagyrészt ugyanúgy írták össze a lakosokat, mint a földesúri hatalom alatt álló községekben, tekintetbe vették azonban az önálló városi élet viszonyait. E városokban ugyanis csak azt a vagyont mellőzhették, amely a várost mint testületet illette meg, mint pl. a városházát és a város földjeit. Össze kellett azonban írni minden egyes polgári telket a tulajdonos nevével, minden egyes telektulajdonos összes ingatlan vagyonát, szántóföldjét, rétjét, szőlőjét, valamint mindennemű jövedelmét. Ki kellett térni az összeírásban a céhbeli mesteremberekre, kereskedőkre és jövedelmükre. A városoknál az egyes személyek összeírása után az egész városra kiterjedő általános jellemzés következik, amely a város gazdasági, termelési, forgalmi és üzleti viszonyairól a körülményekhez képest még részletesebb tájékoztatást ad, mint a községeknél. Az egységesítés célját szolgálta az is, hogy mindenütt ugyanazt az űr-, tér- és hosszmértéket vették alapul. Az utasítás kimondja, hogy a részletes felvételt tisztázott, olvasható példányban még az ősz folyamán a nádor elé kell terjeszteni. 1715 tavaszán az összeírás sikerének biztosítása céljából próbaösszeírást végeztek Pozsony vármegye 3 és Sopron vármegye ugyancsak három községében, valamint Nagyszombat városában. Ennek az összeírásnak az eredménye megmutatta, hogy az összeírók az ilyen kis eltérésekkel rendelkező községekben sem értelmezték egyformán az összeírás utasításait és gyakran a lényegben is eltértek egymástól. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy ezeknek a próbaösszeírásoknak eredményei alapján nem javították ki az alaputasítást, akkor már előre láthatóvá lett az, hogy az összeírás nem fog céljának megfelelni. 1715-ben Vas vármegye összeírása nem került be. Az utasítás értelmében a vármegyék kölcsönösen írták össze egymást. Mindegyik megye általában két összeíró biztost jelölt ki a június és július hó folyamán tartott megyei közgyűlésen, akik ezután a számukra kijelölt megyébe mentek és haladéktalanul jelentkeztek a megye székhelyén. A megye alispánjával és szolgabíráival együtt megállapították az összeírás útvonalát, bekérték a kuriális és jobbágyközségek névsorát. Az egyes községekben házról-házra jártak az összeírók. Az összeírás megkezdése előtt a lakosoknak esküt kellett tenniök, hogy mindent őszintén fognak bevallani. Az összeírók, miután befejezték a község összeírását, megtekintették a község határát és az összeírási utasításban az egész községre vonatkozó kérdésekre nézve is kihallgatták a lakosokat. Miután a vármegye minden községének összeírását befejezték, tájékoztatást adtak az egész vármegyére vonatkozólag és összesítő kimutatást készítettek. Az összeírás időtartama a helyi adottságoktól függött, de 8 hétnél tovább sehol sem tartott. Az összeírók az egész felvételezési nyersanyaggal Pozsonyba mentek, ott letisztázták, aláírták, lepecsételték és ezután átadták a nádornak. A nádor elé terjesztett összeírási anyagot külön e célból szervezett bizottság vizsgálta felül. Tömegével érkeztek a nádor, az összeírást felülvizsgáló bizottság, az országgyűlés, majd ennek szünete alatt a konkurzusok elé a vármegyék, a városok, és magánosok panaszai és sérelmei, amelyek az összeírók szigorúságát, az utasítások túlhajtását, az enyhítő körülmények figyelembe nem vételét sérelmezték. Az összeírások felülvizsgálatát az 1716–17. évi háború egy időre megakasztotta. 1718-ban mind a királyi kancellária, mind a nádori konkurzusok, de legfőképpen a bécsi udvari hatóságok újra behatóan foglalkoztak az összeírásokkal. A nagy lelkiismeretességgel és nehézségek árán elkészített összeírás nem felelt meg céljának, annak, hogy az adóügy rendezésének alapjául szolgáljon. A felsőbb hatóságok kevésnek találták az adózó nép számát és egyes esetekben más megyékkel vizsgáltatták felül az összeírást. A felülvizsgálat eredménye általában az összeírás helyességét igazolta. Az 1715. évi összeírás anyaga az ország nagyobb tájegységei szerint (Dunán-innen, Dunán-túl, Tiszán-innen, Tiszán-túl), s azokon belül megyénkénti csoportosításban tagolódik. A kiadvány az összeírt személyek (adózók) és helységek nevét tartalmazza. A korabeli helységnevek mellett feltüntettük az illető település Lipszky-féle alakját is, valamint az 1913-as nevét, ezenkívül azt, hogy 1913-ban melyik megyében volt, illetve a mai nevét és megyéjét (ha nem a mai Magyarország területén van, akkor az ország rövidítését) is. A kutatók további információkat az adatbázis mellett található digitalizált képekből szerezhetnek.