Kolozsvári Állami Magyar Színház Doktár - Jelmeztervek jegyzék

A segédlet leírására vonatkozó adatok

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tár több mint 1720 darabból álló jelmezterv-gyűjteménye került digitalizálásra a DH-LAB konzorciumi partnerének, a Magyar Nemzeti Levéltárnak a digitalizáló műhelyében 2022 nyarán. A megvalósításban közreműködött a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. is. A jelmeztervek közzétételével a DH-LAB kapcsolódik az 1872. december 8-án született Janovics Jenő színész, rendező, forgatókönyvíró, színházigazgató és a magyar filmgyártás úttörő alakja születésének 150. évfordulójához is.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház (KÁMSZ) Dokumentációs Tára az intézmény művészeti archívuma. A Dokumentációs Tárban a színház múltjával kapcsolatos dokumentumok között fennmaradt 116 előadás jelmezterve, több mint 1720 rajz, illusztráció. Az azonosítottak közül 109 előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház által bemutatott produkciók jelmezterve. Ezen felül néhány egyelőre még azonosítatlan jelmezterv az 1948-ban különálló intézménnyé alakult Kolozsvári Magyar Opera előadásai lehet.

A jelmeztervek dokumentumértékűek, hiszen olyan kiváló, többnyire női jelmeztervezők készítették, mint F. Halay Hajnal (31 előadás), Schranz Kunovics Edit (20), Bârsan Éva (18), Sütő Éva (6), Mihai Nemeș (3), Cs. Erdős Tibor, Kozma Elza, Jules Perahim, Mircea Marosin, Carmencita Brojboiu, Bodor Mária, Constantin Russu, Tóth Szűcs Ilona vagy Paul Bortnovszkij.

A jelmeztervgyűjtemény olyan jelentős előadások látványvilágához kapcsolódik, mint a Harag György rendezte Egy lócsiszár virágvasárnapja (1975), Csillag a máglyán (1976), vagy a Taub János által színre vitt Házasságok a földön köttetnek (1962) és Jámborlelkű Szent Flórián (1966), Vlad Mugur féle Játék a boldogsággal (1966), a Téli rege (1969) Major Tamás rendezésében, Tompa Miklós Bánk bánja (1971) és Budai Nagy Antala (1967), illetve Szabó József, Rappaport Ottó, Horváth Béla, Márton János, Anatol Constantin, Bereczky Júlia, Bán Ernő és Mona Chirilă rendezései.

A segédlet kiadására vagy terjesztésére vonatkozó információk

Jogtulajdonos: Kolozsvári Állami Magyar Színház, Hungarian Theater of Cluj


Adatforrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tár

Licensz: NoC-NC

A segédlet digitalizált változatának elkészítéséről szóló információk

A Kolozsvári Állami Magyar Színház jelmeztervei az NKFIH támogatásával működő Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium (DH-LAB) szakmai munkájának részeként, a Magyar Nemzeti Levéltár műhelyében kerültek digitalizálásra 2022 nyarán.

A leírás elkészítésénél felhasznált szabályok, szabványok, konvenciók és protokollok felsorolására

Nincs kitöltve.

Törzsszám
Országkód
RO
Rekordok száma
1 722

Adatgazda

Támogató

Iratanyag típusa Digitális kép, metaadat

A segédlet jellege Jelmezterv, színházművészet, előadó-művészet

Azonosító 362

Intézménykód MNL-OL

Általános megjegyzések

A segédlet lezárt vagy folyamatosan bővülő Folyamatosan bővülő

Verzióval kapcsolatos információk 1.0

Létrehozásában közreműködők Sidó Zsuzsa (DH-LAB), Hegedűs István (MNL), Tauber Diána (MNL), Bánki Zsolt (MNL), Záros Zsolt (MNL), Kántás Balázs (MNL)

Létrehozásáért felelős személy MNL OL

A segédlet kódolásáról szolgáltat információkat, ideértve a kódolásért felelős személy(ek) és intézmény(ek) nevét, a kódolás időpontját és körülményeit

A segédlet módosításai és változtatásai

A módosítások rövid összefoglalása

Az egyes változások során végrehajtott módosítások listája

Rekordok pontos száma 1 722

Összes törzsszám

* ? " - \
magyar* szórészletet helyettesít, pl.: magyarok, magyaroknak, magyarság sz?n egy betűt helyettesít, pl.: szent, szán, színben "magyar" csak a pontos kifejezésre keres pl. magyarok-ra nem -alma kihagyja azokat a találatokat, amelyben az alma szó megtalálható Részletes keresési útmutató