Metales / Határjárások

A segédlet leírására vonatkozó adatok

Metales / Határjárás

A somogyi határvizsgálatokról és azok tanulságairól Tóth Péter írt tanulmányt a Somogy megye múltjából című évkönyvben (1987). A határjárások fontosságával kapcsolatban a következő megállapítást tette: „Éppen a nagyfokú pusztásodás, az emberek elmenekülése az oka annak, hogy a török kiűzése után oly sok vita támadt a határokról, hogy oly sokszor volt kénytelen határvizsgálatot elrendelni a megye. A bizonytalanná vált, elfelejtett határok tág teret nyitottak a megtévesztésre, de nyilvánvaló a gazdasági érdek is, amely a határ >>elesküvésére<< csábította a szomszédokat…A jó vagy rosszhiszemű megtévesztések ellen csak egy módon lehetett védekezni: a határvizsgálatok, határjárások rendkívül komoly eseménnyé tételével.”

A Somogy Megyei Levéltárban őrzött Metales (1454-1846) iratanyag a IV. 1. k. jelzet alatt lett elhelyezve, 3,15 ifm-t tesz ki.

Nagy-Tóth Mária és Kiss Norbert Péter kollégák állították össze az iratanyag adatbázisát, melyben feltüntették a vizsgált településeket, azok határtelepüléseit, a vizsgálatok elvégzéseinek évszámát, a határjárást végző hivatalnok nevét és tisztségét, az irat csomójának számát és csomón belüli számát. Az adatbázis elkészítése megkönnyítheti a levéltárban végzett kutatásokat.

A segédlet kiadására vagy terjesztésére vonatkozó információk

Internet, Belső hálózat, Kutatóterem

A segédlet digitalizált változatának elkészítéséről szóló információk

n. a.

A leírás elkészítésénél felhasznált szabályok, szabványok, konvenciók és protokollok felsorolására

Dublin Core-ra épül

Törzsszám
IV.1.k.
Országkód
HU
Rekordok száma
1 955

Iratanyag típusa határjárások

A segédlet jellege darabjegyzék

Azonosító 199

Intézménykód MNL SML

Általános megjegyzések Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai. Határjárások (Metales)

A segédlet lezárt vagy folyamatosan bővülő Lezárt

Verzióval kapcsolatos információk n. a.

Létrehozásában közreműködők Nagy-Tóth Mária, Kiss Norbert Péter

Létrehozásáért felelős személy MNL SML

A segédlet kódolásáról szolgáltat információkat, ideértve a kódolásért felelős személy(ek) és intézmény(ek) nevét, a kódolás időpontját és körülményeit n. a.

A segédlet módosításai és változtatásai n. a.

A módosítások rövid összefoglalása n. a.

Az egyes változások során végrehajtott módosítások listája n. a.

Rekordok pontos száma 1 955

Összes törzsszámIV.1.k.

* ? " - \
magyar* szórészletet helyettesít, pl.: magyarok, magyaroknak, magyarság sz?n egy betűt helyettesít, pl.: szent, szán, színben "magyar" csak a pontos kifejezésre keres pl. magyarok-ra nem -alma kihagyja azokat a találatokat, amelyben az alma szó megtalálható Részletes keresési útmutató