Petőfi közössége

Böngéssz a bal oldali fa-struktúrában!

Dlhányi Zsigmond - 1824.01.01. - 1900.10.01.

1824.01.01.

Sorszám 34.
Név Dlhányi Zsigmond
Egyéb ismert név Delhányi Zsigmond
Születési hely Csővár NS
Születési dátum 1824.01.01.
Az elhalálozás helye Szarvas NS
Elhalalozás ideje 1900.10.01.
Életút Apja, Dlhányi János evangélikus lelkész, anyja Goldperger Mária volt. Apja korán meghalt. Tanulmányait gyámja, Brocken József domonyi evangélikus lelkész irányította. Aszódon Petőfi szűkebb baráti köréhez tartozott, ő volt a vőfély Petőfi esketési ceremónia-büntetésénél. 1835 telén a szünetet Pencen töltötte osztálytársaival, köztük Petőfivel. Selmecre is együtt mentek tanulni. Tanulmányait több aszódi társával Pozsonyban folytatta. 1841 tavaszán találkozott újra Petőfivel, aki a pozsonyi líceum örömünnepére verset írt helyette. 1843 tavaszán került sor az ismételt pozsonyi találkozásra. Augusztusban a fordítóként Gödöllőre visszavonuló Petőfi fölkereste a közelben lakó diáktársait, így Dlhányit is Domonyban. „Ez volt az utolsó találkozásom Petőfivel” - emlékezett vissza. 1847-1848-ban a jénai egyetemen tanult, teológiai és bölcsészeti diplomát szerez. Két évig a Beniczky családnál volt nevelő. Hosszabb-rövidebb ideig Balassagyarmaton, Osgyánban, Rimaszombaton tanárként dolgozott. 1855-től a szarvasi gimnáziumban oktatott. 1881-ben hivatalosan is felvette a Delhányi nevet. 1897-ben szívszélhűdés érte. Visszaemlékezése fontos adalék a fiatal Petőfi biográfiájához.
Irodalmi ajánló
  1. Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 145-146. old.
  2. Dlhányi Zsigmond szócikk. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1891-1914. 2. kötet. 901-912. old.
Külső hivatkozás Petőfi Irodalmi Múzeum Névtér - PIM116497
Levéltári iratok
  1. HU-MNL-BeML-VIII- 54-1856. (április 6.)
    Dorner (?) levele Jancsovits Istvánnak maga és Dlhányi Zsigmond lakhatási ügyével kapcsolatban. Dorner panaszlevelében lakhatási körülményeit és ebbéli alacsony támogatását rója fel Jancsovits Istvánnak, a szarvasi evangélikus egyház lelkészének. A levélből kitűnik, hogy valamilyen oknál fogva Dorner és Dlhányi Zsigmond lakásait felmondták. Ennek orvoslására az új lakások bérének egy részét a főiskola átvállalja, a főiskolai pénztár fogja fizetni. E tekintetben döntés született arról, hogy mivel Dlhányi csak 60 pft-ot kap, így Dorner is. Dorner ezt kifogásolta, mondván, ő idősebb. Kelt: 1856.04.06. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
  2. HU-MNL-BeML-VIII-1855 (október 7.)
    Horváth Sámuel levele a szarvasi gimnázium iskolai tanácsának. Az iskolai tanács Koreny (Korén) István aszódi tanárt kérte fel a következő tanévtől a gimnáziumban több tárgy oktatására. Korén ezt akkor nem tudta elfogadni, mivel nem akarta félbe hagyni akkori munkáját, és haladékot kért. Horváth azt javasolta, hogy a tanerő szükséglet miatt a kérést jelenleg ne fogadják el, kérjék fel Dlhányi Zsigmondot Korén helyett tanárnak. Kelt: 1855.10.07. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
  3. HU-MNL-BeML-VIII-54-1855. (október 31.)
    Horváth Sámuel levele a szarvasi gimnázium iskolai tanácsának, melyből kiderül, a Korén István helyett felkért Dlhányi Zsigmond elfogadta a tanári állást. Kelt: 1855.10.31. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
  4. HU-MNL-BeML-VIII-54-1865. (április 18.)
    Jegyzőkönyvi kivonat az 1865. év április 18-át tartott tanárértekezletből. Lukesch Flóris váratlan betegsége miatt a tantestületnek gondoskodnia kellett a helyettesítésről. Lukesch már korábban felkérte Dlhányi Zsigmondot helyettesének, a fennálló helyzet okán a tantestület hivatalosan is ideiglenes könyvtárnokká nevezték ki. Kelt: 1865.04.28. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
* ? " - \
magyar* szórészletet helyettesít, pl.: magyarok, magyaroknak, magyarság sz?n egy betűt helyettesít, pl.: szent, szán, színben "magyar" csak a pontos kifejezésre keres pl. magyarok-ra nem -alma kihagyja azokat a találatokat, amelyben az alma szó megtalálható Részletes keresési útmutató